Ma van december első napja és mint mindig…nem, nem! Soha nem szoktam ilyenkor írni, mert lusta vagyok, vagy nem érek rá, vagy karácsonyi filmeket nézünk. Ma is így lesz(ami a karácsonyi filmet illeti), mert nem csinálhatok semmit, ugyanis tegnap átestem életem első foghúzásán(remélem a többi fogam már velem marad örökre) és az orvos azt mondta, hogy ne nagyon ugráljak pár napig, mert baj lesz. Egyébként semmi extra, amennyire féltem, annyira nem történt semmi, pedig makacs kis szemétláda volt ez a fog, igazi gyökér. Haha. Az orvosunk viszont a világon a legjobb, ez biztos. Végig azon elmélkedtem, hogy mi történhet, mert csak ültünk nyugalomban én egy fekete pöttyöt követtem, ami a szemem előtt úszkált. Aztán szólt a doki, hogy nyissam ki a szemem, mert abból látja leggyorsabban a dolgokat, szóval, ha lehet ne aludjak. Nem hazudok, így volt. De nem is ezt akartam leírni, hanem valami mást…
A történet ott kezdődik, hogy hosszú ideje nincs kedvem fotózni. Illetve néha van, néha nincs, de nem az igazi. Nem olyan, mint régen volt. Aztán Adri mondta, hogy szerinte nekem nincs kihívás abban, amit csinálok, illetve nem csinálok és emiatt vagyok tunyacsáp. És milyen igaza volt! Elkezdtem figyelni magam, hogy mire mit reagálok. Aztán megnéztük a Poor things című filmet(Yorgos Lanthimos) és egyszerűen nem tértem magamhoz. Eddig is imádtam ennek a rendezőnek a filmjeit, de most egyszerűen megbabonázott. Számomra varázslatos volt az egész! A díszlet, a jelmezek, a színészek! Végre van mire használnom a zseniális szót! De a lényeg: az objektívek. Mesterien alkalmazza a fisheye lencsét, kevés ilyet látni ezen a világon. Általában ott megrekednek az emberek, hogy egy fa a bolygón vagy valami ilyesmi. Az ember, akitől megvettük ugyanígy járt, ezért egy csodálatos új darabhoz jutottam hozzá, nem olcsón, de legalább nem hiperventilláltam az árától. Így most elkezdtem kísérletezni két dologgal. Az egyik a már említett objektív. A másik…és itt jön a címben szereplő mesterséges vagy természetes…mi más: a fény. Most már vannak lámpáim és még vakum is, amire mindig is köpködtem. Ezért tájékozódj mindig a legjobb helyekről, ne a DSLR csoportok nagymenőitől, mert könnyen azt hiheted, hogy minden gagyi a fotózásban. Ez amúgy mindenre igaz. És nem, nem vagyok sznob, nem vagyok nagyképű. Az iskolában is ezt fogják mondani. Kísérletezz, gyakorolj, járjon ezen az eszed még álmodban is! Én most visszatértem az alapokhoz. Szerencsés vagyok, mert már megvan a folyamat gerince, csak vissza kell hoznom az emlékeket. Egyébként aki azt mondja, hogy a suli hülyeség: NEM AZ! Művészettörténet, fotótörténet, technikai alapok, ezek mind kellenek és innen tudod tovább fejleszteni magad. Jóóó, ha te nem akarsz a művészet felé indulni, akkor jó lesz az a DSLR csoport. Ott majd elveszik a kedved örökre mindentől. A magasabb szintű oktatásról olvastam már hideget-meleget. Van olyan művész, aki esküszik rá és van olyan, aki pont nem(az utóbbinak saját stílusa van, a többieket felismerem, hogy hol végeztek).
A következő képeket a közelmúltban készítettem. Nyilván még kísérletezem, illetve az ember mindig kísérletezik, nem? Amikor nem, akkor kezdődik az unalom. Ezeken a képeken jól látható a különbség a természetes és a mesterséges fény között. Illetve a lencsék váltogatása, ami szintén nagyon izgalmas. Bolondulok a kissé bizarr formákért, amihez a 15 és a 8 mm tökéletes társ. Tudom, hogy sokan nem. És tudom, hogy nem fog mindenkinek tetszeni, amit csinálok, nem is ez a célom, hanem, hogy végre én boldog legyek újból, ha a fotózásra gondolok.
Hát itt tartunk most. Nagyon hálás vagyok a férjemnek, hogy mindenben segít, támogat, megépíti a háttereket és a végén eltakarítja a romokat. Reninek is külön köszönet, hogy nyúzhattam őt és egy szót sem szólt a kiegészítők miatt. Patriknak, hogy ránk áldozta egy vasárnapját, hogy frizurákat készítsen és végül de nem utolsó sorban a cicámnak, hogy kibírta az ágy alatt és a mosógépen a kosár mögött ezeket a rémes órákat. És köszi Yorgos, hogy téged sem érdekel, hogy 10 emberből 9 kikapcsolja a tévét, ha a te filmed van műsoron. Örülök, hogy vannak, voltak és lesznek művészek, akik magasról tesznek mások véleményére. Nélkületek minden szürke lenne és a múzeumokban csak sörös dobozok lennének. Puszi
