Rájöttem, hogy hiányzik a blogírás. Tudom, tudom. Maradi vagyok, mert ma már senki nem ír blogot. Én sem akartam, de mit tegyek, ha jó érzést kelt bennem és egyfajta nosztalgiával tölt el? Egyébként idén hamarabb jött az a fajta romantikus megszállottságom, ami az ősz közeledtével jellemző rám, ezért is vágyakoztam visszatérni ide(pontosabban szerettem volna egy másik platformon, ami modernebb, egyszerűbb, trendibb, de annyira mégsem volt egyszerű a dolog és ott sem találtam olyat, amire igazán vágynék, ami közel áll a szívemhez, így maradtam itt).
Akkor bele is vágnék…
A cicám tündérkeresztanyukája babát vár, így a közeljövőben nem lesz cicaszitterünk azt hiszem. Így kaptunk az alkalmon, amikor felajánlotta, hogy szívesen vigyázna még a Mimókámra, mielőtt eljön a nagy nap. Először úgy voltunk vele, hogy hazamegyünk 3 napra(2 éjszakára) Budapestre, mert hát azért az most elég menő hely lett. Aztán addig variáltam és pánikoltam, hogy a cicám nem bírja nélkülünk(vagy én nélküle? Ki tudja már?)olyan sokáig, hogy megkavartam az egészet és azt mondtam, hogy mi lenne ha leugranánk a tengerhez, majd pár nap múlva valami városba, ami nem Pest, de hasonló? Így ebben maradtunk(Adrinak szerintem mindegy, csak maradjak csendben. Ha boldog vagyok, akkor ő is az…ugye?).
Kiválasztottuk a szállást, ami tök hasonlóra sikerült. Sokszor nem is emlékeztem, hogy melyik melyik. Jó, utólag igen, mert az egyik kisebb volt erkéllyel, a másik hatalmas erkély nélkül. Viszont mindkettő parkettás, kékes színű franciaággyal.
Május 31-én vasárnap indultunk, nem túl korán és természetesen a Mimó aznap reggel hányt, mert mindig amikor elutazunk, akkor ő hányni szokott. Mondtam, hogy nem szereti ha itthon hagyjuk(és azt sem szeretné ha vinnénk magunkkal, mert akkor meg kihullik a bundája. Ő a megszokott dolgokért rajong, mint ahogy én is). Máskülönben én is stresszes vagyok, ha el kell mennem, de én nem hányok.
Elindultunk. Kivételesen nem utáltam autókázni, ami fura volt. Később sem és a másik helyre sem(de ez a következő blogom tartalma lesz. Már onnan is visszajöttünk). Meglepődtem magamon. Vagy Adrin…valamelyikünk változott. Lehet, hogy mindketten. Ő nem volt őrült, én meg nem annyira voltam sárkány.
Amikor megérkeztünk, letettük az autót egy parkolóházban és gyalog átmentünk a szállásra. Trieszt egy hatalmas város és ezt a fene sem tudta, szóval ott rohangáltunk a csomagokkal, Adri intézte a bejutást, mert ez a hely nem szálloda volt, így a beléptetés mindenféle kódokkal történt, ami amúgy jó dolognak tűnik, de a férjem azt mondta, hogy legközelebb szállodába menjünk, mert elege van ebből.
Bejutottunk, nagyon tetszett a lakás, minden tip-top volt, tiszta és hatalmas. A parketta úgy recsegett, hogy véletlenül sem tudtam osonni. Lezuhanyoztunk, összeszedtük magunkat és lementünk a városba. Nagyjából megvolt a terv, hogy hova megyünk enni meg ilyenek, de nyilván útközben megláttam egy csajt pizzázni, akinek rengeteg rukkola volt a kajáján, így szöget ütött a fejembe, hogy ó-ó ez lehet, hogy vegán, így nem mentünk oda, ahová terveztük, hanem leragadtunk egy másik helyen, mert valóban volt vegán menü.
Tudjátok mi az én nagy bajom? Hogy nem csak fotózom, hanem kis videókat is csinálok, illetve még Adri is készít videókat, így hatalmas káosz lesz az egész és lehet, hogy a lényeg le is marad! Egy tanács: vagy ezt csináld, vagy azt.
Pont most határoztam el, hogy változtatok a vlogon is, mert nem tetszenek. Egy ideje nem is töltöttem fel semmit, mert éppen kitalálom, hogy mit szeretnék. Viszont folyamatos FOMO-m van. Utálom. Pont ezért visszatérek a slow living-hez. E-le-gem van a rohanásból, meg mindenből, ami gyors és őrült. Ha tetszik, ha nem, ez lesz. Virágokat szeretnék, illatos gyertyákat, szép anyagokat, könyveket és szeretetet magam körül. Rohanjon az, aki ezt szereti. Egyébként Adri most szerkeszti a trieszti vlogot és megint gyorsra vágta, pedig elmondtam neki, hogy lassú legyen, mert lassú zenéket szeretnék alá és a többi. Talán a másik majd olyan lesz…és a következő.
Hol is hagytam abba? Ja igen! A kaja. Megettem egy egész pizzát! Jó, hagytam egy falatot kb. Utálom, hogy mindig zabálok, mintha nem lenne holnap. Pont emiatt már vagy két hete tornázom. Erősítő és kardió gyakorlatokat is csinálok, emiatt jelenleg, mint egy víziló úgy nézek ki. Már érezni az izmot, de vastag zsír borít mindenhol. Jesszus! Borzalom. Egyébként imádom a tornát(Pamela Reif)+súlyzós dolog is van..tricepsz meg minden.
Megint elsodródtam a lényegtől. Ettünk, aperoloztunk, aztán sétáltunk a városban jó sokat, majd megint beültünk egy helyre, ott én már gin-tonikot ittam, mert összeragadt mindenem a sok cukortól(nem mintha a tonikban nem lenne cukor). Aztán sétáltunk az éjszakai városban is és egyáltalán nem féltem. Hihi.
Fogalmam sincs mikor mentünk vissza a szállásra, de már az utcán alig voltak emberek. Másnap reggel elmentünk reggelizni. Az volt a kikötésem, hogy legyen croissant, mert arra van szükségem. Hát volt, meg minden volt! Oh, de imádok enni! Bagelt ettünk, mert az is csábított és cappuccino-t(még 11 előtt). Elvitelre pedig vettünk croissant-t. 11-kor kellett elhagyni a szállást és mi még kb 20 perccel előtte betévedtünk egy boltba, ahol annyi csecsebecse volt, hogy majdnem eldobtam az agyam. Sajnos bevásároltunk, majd futva mentünk vissza a lakáshoz. 8 percünk maradt 11-ig úgy, hogy nem pakoltunk össze és én még át akartam öltözni. Kihívás elfogadva(imádjuk az ilyen megoldandó feladatokat)! Mindent bedobáltunk a táskákba, gyorsan összedobtuk a helyet, átöltöztem és egy perccel előbb kimentünk az ajtó elé…a tulaj és a takarító már ott ólálkodott. Intettünk és mentünk. Szuperek vagyunk! Visszamentünk a kocsihoz és elautókáztunk a Miramare-kastélyhoz. Ott úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be, mert hatalmas sor állt, csak a parkban sétálunk. Na, az sem volt kevés idő. Volt ott elmélkedő sétány bőven…Megjegyzem: meseszép kert.
Ezután lementünk a tengerhez, megettük a briósunkat(croissant) és elindultunk haza a cicánkhoz…
Igazából csak ki akartnuk egy picit zökkenni a hétköznapokból, céltalanul és ez sikerült is. A Mimó engem üdvözölt, Adrit nem ismerte meg(mindig ezt játssza)… aztán másnap helyre állt a béke.
Hamarosan jön a folytatás…és a vlog is.
Köszönöm, ha még mindig itt vagy velem!
Puszi
