Hatalmas lelkesedéssel újságoltam a férjemnek, hogy idén Veronában műsoron lesz a sevillai borbély(ő pedig egy bakhoz képest szintén hatalmas lelkesedéssel fogadta ezt a hírt…haha)! Mivel régi vágyam(vágyunk) volt az operafesztiválra elmenni, így természetesen nem sokat gondolkodott a dolgon és azonnal rákeresett a részletekre. A következő lépés egy sor mamma emlegetése volt, mert a bolond olaszok még egy normális jegyeladásra sem képesek, de hamar leküzdötte a problémát(mint mindig) és máris gyomorgörcsöt kaptam, hogy mi lesz a Mimókámmal egy hétvégén keresztül. Rögtön lebeszéltem a drága tündérkeresztanyuval, hogy természetesen kisegít minket, így ez is megoldódott.
Az utazás napján nyilván nem keltünk korán, nem indultunk el időben és dugó volt az úton. Viszont Adri ügyesen elkerülte a tömeget és így egy szebb, nyugodtabb úton haladtunk, ráadásul egész jó időben érkeztünk… egy másik szállásra…a nemnormálisolaszok(haha) miatt! Kint a peremvidéken kóvályogtunk és a GPS mindig csak egy helyre vezetett minket, mégpedig a Hotel lö bidé álá retek wellnesshez. Sápadtan ültünk az autóban és csak mondogattam, hogy ez nem lehetséges, direkt az aréna mellé foglaltam szállást, hogy tudjak közlekedni magassarkú cipőben, miután elfogyasztottunk egy-két aperolt. Összehasonlítgattuk a címeket minden lehetséges platformon és kiderült, hogy egy apró elírás miatt nem találtunk oda a megfelelő címre. Huhh, nagy kő esett le a szívünkről. Tulajdonképpen meg sem kellett volna lepődnünk, hiszen mindig ez történik.
A valódi szállásunk a központban volt egy nyugodt kis utcában. Szuper kis szoba, tiszta és csendes. Az biztos, hogy ha ismét megyünk és lesz szabad hely, akkor ide foglalunk megint.
Végre lepakoltunk és a nyakunkban vettük a várost. Mi a legnagyobb probléma az olaszoknál? Egész biztos hogy szieszta időben érsz oda. És mit akarsz rögtön, ahogy megérkezel? Enni természetesen. A gond az, hogy nekünk nem jó bármilyen étterem. Amit kinéztem, mind zárva volt, egy kivételével…ott csak a konyha volt zárva hatig, ami ugye nekünk nem jó, mert mire végzünk és visszaérünk a szállásra…..szóval nem kapkodunk. Mondta a lány, hogy tud nekünk pár dolgot összeszedni, amihez nem kell konyhaművészet, így mi totál elégedettek voltunk és egy mesés terülj-terülj asztalkánál találtuk magunkat.
Miután végeztünk elindultunk vissza és az arénánál láttuk, hogy az emberek már gyülekeznek. Nagyjából hét óra lehetett és kilenckor kezdődött az előadás. Ez van akkor, ha nem veszel jegyet előre, olyankor sajnos korán kell menned, nem kapsz már normális ülőhelyet és tolakodhatsz a forróságban. Nekem ez nem opció, sosem volt.
Visszasétáltunk a szállásra, közben fotóztunk, videóztunk egy keveset. Ez a város gyönyörű és mindig más arcát mutatja. Még mindig azt mondom rá, hogy egy mini Róma és Velence keveredése. Kettő az egyben.
Ott tartottam, hogy visszamentünk, készülődtünk. Sajnos nem vihettünk kamerát, mert bár elfogadott, hogy videózol vagy fotózol, de csak amatőr felszereléssel, az pedig a telefon. Így is csináltunk egy két felvételt, de megfogadtam, hogy ide nem töltök fel telefonos képet, így tartom magam ehhez.
Az este csodálatos volt, az előadás pompás! Gyönyörű díszlet, mesés hangok. Hűs aperol spritz, pezsgő! Ez aztán igazán nekem való rendezvény! Megjegyzem, sokan nem képesek alkalomhoz illően viselkedni, eljönnek sortban és pólóban. Be sem engedtem volna őket, főleg, hogy dresszkód is volt. Néhányan elájultak a melegtől és mentő vitte el őket(bár lehet, hogy nem a melegtől, hanem a látványtól, hogy páran mennyire nem ismerik az illemet-LOL), de még ezt is profin megoldották. Ja, egyébként rengeteg mentős, rendőr stb volt a helyszínen, a beléptetőrendszer pont, mint egy reptéren.
Amikor vége lett az előadásnak(kb. fél egykor), még beültünk a téren egy aperolra. Szinte mindenki ezt tette. Amikor az előadók elhagyták az arénát és végigsétáltak a korzón, mindenki egytől egyig felállt az éttermekben(külső rész) és hangos ováció és taps kísérte őket. Libabőr még most is, ahogy írom ezeket a sorokat. Tényleg örök élmény!
A szállás felé sétálva még megálltunk egy bárnál, de csak mert hangulatos jazz szólt és nagyon cuki volt a felszolgáló fiúcska. Kellemes, langyos este volt, mindenki kint bóklászott, mi pedig régen voltunk kettesben. És nem volt nálam a kamerám!
A reggel hamar eljött…és én kávéért kiáltottam! Micsoda dráma! Nem volt növényi tej, így életemben először feketén ittam, szimplán cukorral. És milyen finom így is! Mármint a kávé.
Miután összepakoltunk, levittük az egy hétre is elegendő pakkokat, elmentünk várost nézni, reggelizni és még egy kávét inni. Nem sokat teketóriáztunk, visszamentünk abba az étterembe, ahol előző nap ettünk. Felkocsikáztunk a hegyre, hogy megnézzük a várost onnan is, aztán le a via mazzinire, Adri nem tudott ellenállni Stanley Tuccinak és vett tőle nyári zakót és inget. Én is vettem volna, olyan kisugárzása volt az embernek. Igazi sprezzatura életérzés. Imádom a hülye Olaszokat! Ezután már csak egy dolgunk volt…mégpedig haza! Hazamenni a mi kis hősünkhöz, aki valószínű, hogy átaludta ezt a hétvégét, kivéve amikor keresztanyu énekelt neki az aranyhajból. Egész biztos, hogy azt imádta, mert mindent szeret, ami ének vagy felolvasás.
A végére hagytam a videót, amit Adri készített. Mostanában elkezdtem vlogolni. Na, persze nem a hagyományos értelemben, mert beszélni nem szeretek, hanem amolyan ázsiai stílusban, felirattal. Vagyis inkább a keleti és a nyugati stílus keveredése, mert nem beszélek, viszont a tempó kicsit gyorsabb. Mindegy is. Nézzétek meg, ha még nem láttátok. Ha pedig tetszik, akkor iratkozzatok fel, mert nagyon boldog leszek tőle…
További szép nyarat kívánok! Még tervezek egy vagy inkább kettő nyári blogot, aztán belevetem magam az őszbe! Juppiiii!!!
